Gold medalist Luca Ekler at the medal ceremony for the Women's Long Jump - T38 at the Tokyo 2020 Paralympic Games. (© Photo by Christopher Jue/Getty Images)
Ekler Luca paralimpiai bajnokkal készítettünk interjút. Kérdeztük tokiói élményeiről, pályafutásáról és az önkéntességről is.
Számodra az atlétika mindig is több volt, mint egy sportág, hiszen a para atlétika világában találtál újra önmagadra. Mesélj kérlek kicsit arról, hogyan segített az atlétika neked elfogadni magadat és az új helyzetedet?
Egy évet vett igénybe a regeneráció miután tíz éves koromban stroke-ot kaptam, viszont amikor újra elkezdhettem sportolni, nem tudtam folytatni a teniszezést, így elkezdtem keresgetni a sportágak között, mi az, amiben újra meg tudom találni azt a szenvedélyt, ami a teniszezésben is megvolt számomra. Több sportágat is kipróbáltam, de egyikben sem éreztem azt, hogy fogyatékosságommal együtt teljes értékűen be tudok illeszkedni a csapatba. Édesapámmal mentem el egy atlétika edzésre, ez volt az az edzés, ami megváltoztatott, ahol találtam egy olyan sportágat, ahol azt éreztem újra szabad vagyok. Mai napig amikor futok vagy amikor ugrom, azt érzem, repülök. A szabadságot, amit akkor éreztem, senki nem tudja elvenni tőlem. A fogyatékosságommal együtt újra felszabadultan tudtam sportolni és ezt nagyon élveztem. Sokáig az épekkel versenyeztem együtt, nem tudtam, hogy van para atlétika. Bár az atlétikát 2012-ben kezdtem, a para atlétika csak 2017 környékén kopogtatott be az életembe. Ugyanakkor ez hozta meg az igazi áttörést, hiszen az épek között sokszor éreztem azt, hogy más vagyok, hátrányból indulok, sokszor nem is tudtak a fogyatékosságomról, hiszen nem feltűnő. Egy véletlennek köszönhetően találtam rá a para atlétikára és 2018-ban el is jutottam az első világversenyemre. Ekkor, az első világkupa versenyen éreztem azt, hogy haza értem, megtaláltam a helyemet. Találkoztam hozzám hasonló sérültségű sportolókkal, láttam ők hogyan sportolnak teljes értékűen, önfeledten és örömmel. Ez nagyon sokat segített nekem.
Ekler Luca a női T38 távolugrás számban szerzett aranyérmét ünnepli a 2020-as tokiói paralimpiai játékokon. Fotó: Alex Pantling/Getty Images
A tavalyi Tokiói olimpián aranyérmet szereztél távolugrásban, mégpedig világcsúccsal. Milyen érzés volt arannyal a nyakadban haza térni az olimpiáról?
A paralimpia nekem egy hihetetlen nagy utazásnak volt a csúcspontja. Nagyon jól éreztem magam végig, mámortó érzés volt a dobogó legfelső fokára felállni. Azzal, hogy világcsúccsal és arannyal térhettem haza, nagyon büszkévé tettem magamat is és egész családomat, ismerőseimet is. Jó érzés, hogy mindenki büszke rám és hogy együtt szurkoltak nekem, nélkülük biztos, hogy nem sikerült volna eljutni idáig. Hazaérkezéskor a beteljesedés volt, amit éreztem, hogy rátaláltam arra a dologra, amit szeretettel és szenvedéllyel tudok csinálni és arra, amiben újra megtaláltam magamat és napjaim célját. Nekem ez volt a legnagyobb boldogság.
Azóta fenekestől felfordult az életed, számos megkeresésnek, média meghívásnak örvendsz. Hogyan tudod kezelni a hirtelen jött népszerűséget?
A paralimpia után jóval több megkeresését kaptam, de még úgy sem tudtam minden felkeresnek eleget tenni, hogy a paralimpia után két hónapig nem edzettem. Nagyon örülök, hogy ilyen figyelem irányul a para sportra, ez egy pozitív dolog, ezt tudnunk kell kezelni és jó dolgokra használni. Fontos, hogy minél többen megismerjék a para sportot és a para atlétikát. Egy olimpia után sokkal többen kezdenek sportolni a fogyatékos emberek közül is, ez egy remek motiváció számukra és az ép emberek számára is.
Számodra mit jelent az önkéntesség? Mit gondolsz az önkéntesség hogyan segítheti egy fiatal életét?
Az önkéntesség szerintem szívből jön. Amikor önkénteskedsz, nem kérdezel, csak mész és próbálod megtalálni azt a helyet, ahol a legnagyobb szükség van rád. Teszed a dolgodat, mert azért vagy ott. Nekem ez a feltétel nélküli segítségnyújtást és az ügy érdekében a saját erőforrásaink bevetését jelenti. Amellett, hogy rengeteg emberhez tudok az önkéntesség által közel kerülni és ezzel segíthetek nekik, az egyfajta lelki megtisztulással is jár nekem. Ilyenkor mindig könnyebb szívvel és olyan kapcsolatokkal hagyom el a helyet, amelyek felemelőek tudnak lenni.
Az önkéntesség sok olyan tulajdonságot tud hozni egy fiatal életében, amit máshol nincs lehetősége megtapasztalni. Az önzetlenség, a segítőkészség és a szeretet, ami körül veszi az önkéntességet, nagyon nehezen lelhető fel máshol. Később, az élet folyamán is nagyon jól kamatoztathatóak azok az élmények, emlékek, tapasztalatok, amit az önkéntesség során szerzett valaki és akár a mások életéből merített motiváció, ihlet is át tudja lendíteni a felmerülő problémákon.
Voltál már te is önkéntes?
Igen, többször is. Először a cserkész csapatomnál találkoztam az önkénteskedéssel, majd a későbbiek folyamán is számos helyen megfordultam, mint önkéntes. Mivel a sport az életem, így voltam önkéntes koordinátor például a 2018-as birkózó-világbajnokságon is és a Győztesek Egyesületénél is, ahol a daganatos betegségekből felgyógyult gyerekek sportnapján segédkeztem hallgatótársaimmal. A paralimpiáról hazatérve volt még egy fontos feladatom, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus önkéntes hírnökeként már az olimpia előtt is tevékenykedtem és próbáltam minél több emberhez eljuttatni a kongresszus hírét. Nekem ez egy nagyon fontos feladat volt, hiszen hívőként élem a mindennapjaimat, a hit sokszor adott olyan erőt, ami átlendített a nehéz helyzeteken. A budapesti kongresszus alatti tanúságtételem nagyon fontos pillanat volt számomra és az egyik kiemelkedő élményem a rendezvényről.
Az egyik legsikeresebb magyar atlétaként mit üzensz az atlétikai világbajnokság leendő önkénteseinek?
Nagyon várom a jövő évi atlétikai vb-t, és nagyon örülök, hogy szólhatok az önkéntesekhez. Ez hihetetlenül nagy dolog számomra, örülök, hogy emellett is kiállhatok, hiszen ez az, amit a legjobban szeretek és a szívemen viselem az atlétika jövőjét is. A 2023-as verseny által remélem nem csak az atlétika, hanem a para atlétika is több emberhez fog eljutni. Remélem, nagyon sok és lelkes önkéntesünk lesz.
Mit üzensz a fiatal sportolóknak, akik még csak szemezgetnek az atlétikával és azoknak a kicsiknek, akik már a sportágban vannak?
Azok a fiatal sportolók, akik még most keresik a helyüket, nekik azt tanácsolom próbáljanak ki minél több sportágat, az atlétikán belül pedig minél több szakágat, mert ha esetleg nem is az atlétika lesz az a sportág, amit választanak, nagyon jó alapot nyújt más későbbi sportághoz, mivel olyan sokoldalú képzéssel és mozgásformával találkozhatnak, amely nem biztos, hogy más sportágban is megtalálható. Akik már atletizálnak, ők mindig tűzzenek ki maguk elé valami célt, amivel saját magukhoz képest tudnak fejlődni. Lehet ez akár az egyéni csúcsuk vagy az egyéni pontszámuk javítása, akár edzésen, akár versenyen. Kell, hogy legyenek előttünk olyan célok, motivációk, amelyek segítenek átlendíteni a nehezebb napokon is. Szeressétek, amit csináltok mert ez a legfontosabb. Ha ez megvan, ez a legnagyobb motiváció.
